#Orbán Viktor

Kit neveztek először a rendszerváltás után oligarchának Magyarországon?
 

Kit neveztek először a rendszerváltás után oligarchának Magyarországon?

2010 előtt alig bukkant fel a hazai politikai életben az "oligarcha" kifejezés, bár az Országgyűlésben a rendszerváltás után közvetlenül már használták a jelzőt, nem is akármilyen kontextusban. Az oligarcházás reneszánsza Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak köszönhető, bár pontos definíciót sosem adtak a minősítésnek; ezt két évvel később az Átlátszó kísérelte meg. Az utóbbi három évben a jelenlegi kormánypártok vezetői valószínűleg megbánták a kifejezés divatba hozását. Kis magyar oligarcházás-történet a hvg.hu-n.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta


Orbán: nem kell diploma a hivatástudathoz
 

Orbán: nem kell diploma a hivatástudathoz

A cégeknél munkaerőhiányt, a pályakezdőknél munkanélküliséget, egyes ágazatokban pedig szakmunkáshiányt okozott, hogy az itthoni szakképzés veszített a tekintélyéből az elmúlt évtizedekben. Ezért is alakították át a képzési rendszert, amelyet most össze kell hangolni a gazdaság igényeivel, valamint vissza kell állítani a kétkezi munka becsületét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy országos szakmai verseny megnyitóján, Budapesten.

hvg.hu hvg.hu



Ki lesz az Orbán-rendszer következő miniszterelnöke?
 

Ki lesz az Orbán-rendszer következő miniszterelnöke?

Krémálom a slejmutcában: miközben ábrándjainkban hihetetlen jelentőséget tulajdonítunk a jövő évi választásnak, az csupán arról dönt majd, hogy mi a neve az Orbán-rendszer miniszterelnökének. Ebben a fölállásban nem lehet kitörni az álvitákból és álküzdelmekből, így a nagy sikerre való tekintettel az elmúlt éveinket valószínűleg megismételjük. Hont András elemzése.


Orbánt emlegetik Thatcher utódjaként
 

Orbánt emlegetik Thatcher utódjaként

Magyarország a többi európai nemzet harcát vívja a brüsszeli "jakobinus konvenció" ellen, és szégyen, hogy Európa országai nem sorakoznak fel mellette – írta a Napi Gazdaság szerint a Scotland on Sunday című lapban Gerald Warner konzervatív újságíró. Szerinte az euroszkeptikusok élén Margaret Thatcher helyét Orbán Viktor foglalta el.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Orbán Viktor az új világrendről jövendölt
 

Videó: Orbán Viktor az új világrendről jövendölt

A pólós-zakós miniszterelnök fiatal közgazdászoknak tartott előadást vasárnap Sarlóspusztán. Orbán Viktor szerint soha többet nem lesz már olyan az európai világ - sem a gazdasági adatok, sem pedig a gazdasági szerkezet szempontjából - mint amilyen a válság előtt volt.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Hadüzenetnek fogták fel Orbán Viktor dicséretét
 

Hadüzenetnek fogták fel Orbán Viktor dicséretét

Crin Antonescu román szenátusi elnök a minap meleg szavakkal méltatta a magyar miniszterelnök kiállását az Európai Bizottság ellen. Az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó PDL alelnöke élesen bírálta ezért Antonescut, mondván: nyilatkozata az Európai Bizottsághoz intézett "hadüzenetként" is felfogható.

MTI MTI






Orbán:
 

Orbán: "Nyugalom, a kormány tudja a dolgát"

Egy mondattal válaszolt Orbán Viktor a szocalisták felvetésére, mely szerint a miniszterelnök szavahihetőségét kérdőjelezi meg, ha "neonáci provokáció" valósulhat meg Budapesten az Élet menetével egy időben.

MTI MTI



Orbán: Magyarország is Lego-kockákból épül
 

Orbán: Magyarország is Lego-kockákból épül

Magyarország a Lego mintájára, jóformán teljesen azonos alapelemekből egy külön világot épített – mondta Orbán Viktor pénteken Nyíregyházán, a dán világcég új gyárának alapkőletételén. A miniszterelnök beszédében hozzátette, a gazdasági válság is megmutatta, csak azok a nemzetek tudnak kikeveredni a kátyúból, akik valami sajátosat, valami csak rájuk jellemzőt tudnak felmutatni a globális versenyben.

MTI MTI